Időfilter

Productivity at its finest.

Így lesz reggeli pacsirta az éjszakai bagolyból

2017. február 20. 06:00 - SNN

Milliónyi tanulmány készült már arról, jobb-e éjszakai bagolynak lenni, mint reggeli pacsirtának, és arról is, hogy átjárható-e a két kategória, vagy valójában ez nem is a szokásainkon, hanem a génjeinken múlik. A mindennapok tekintetében viszont gyakorlatilag tökmindegy, hogy milyen tulajdonságokkal rójuk fel a korán kelőket vagy a későn fekvőket - ha kelni kell, akkor kelni kell, mindegy, hogy a suli, a munka vagy a család miatt. Ha te is éjszakai bagoly típus vagy, de vért izzadsz, hogy áterőszakold magad a reggeli pacsirták közé, itt egy kis segítség - ezekkel a tippekkel könnyebben megy az átállás!

pexels-photo-29992.jpg

Ha te is olyan vagy, mint én voltam, akkor reggel legalább ötször nyomod vissza a szundit, kilenc előtt csak kirángatni lehet az ágyból, és az első kávéig nagyon hozzád szólni sem érdemes. Nálam úgy alakult, hogy különböző munkák (és egy korán kelő partner) miatt kicsit át kellett alakítanom a napi rutint, és kénytelen voltam korábban kelni - nem ment egyszerűen, de nem is volt olyan nehéz, mint amilyenre számítottam. Érdemes egyébként átgondolni, hogy ha nem vagy rákényszerítve, akkor is érdemes-e korábban kelned, kutatások ugyanis kimutatták, hogy a reggeli pacsirták sokkal produktívabbak és hatékonyabbak, mint azok, akiket csak 8-9 után dob ki magából az ágy. Úgyhogy ha szeretnél minél többet dolgozni (vagy esetleg kénytelen vagy), ezek a tippek segíthetnek az átállásban.

1. Felejtsd el a szundit!

Ez a legnehezebb mind közül: amikor tudod, hogy ott van opcióként, nagyon nehéz félálomban nemet mondani rá. Pedig a szundi csak becsapja a szervezetedet, és sokkal nehezebbé teszi a felkelést. Ilyenkor ugyanis újra visszaalszol, és jellemzően pont annyi időd van, hogy elérd a mélyebb alvás állapotát, amikor az ébresztő újra kirángat belőle. Ha ezt minden reggel megcsinálod magaddal kétszer-háromszor (négyszer-ötször?), akkor sokkal fáradtabb leszel napközben, mintha rögtön elsőre felkeltél volna. Teljesen jó megoldás lehet a probléma ellen az, ha távolabb rakod az ágyadtól a telefont (vagy bármit, amit ébresztőként használsz) - mire felkelsz és elsétálsz odáig, már nehezebben fekszel vissza újra.

2. Készülj előre!

Sokkal egyszerűbb felkelni, és elkezdeni a napot akkor, ha nem vár rád reggel egy sor döntés, még akkor is, ha csak olyanokról van szó, mint a "Milyen ruhát vegyek fel ma?" vagy a "Hová tettem a kávés termoszomat?". Készíts elő mindent előző este: a ruháidat, a táskádat, a laptopot, a reggelit, és a kávét is tedd fel úgy, hogy már csak egy gombot kelljen megnyomnod, hogy elkészüljön (az instant kávék rajongói itt hátrányban indulnak). Ha minden csak egy karnyújtásnyira van, sokkal könnyebb felkelni, és rövidebb ideig is tart, mire elkészülsz.

coffee-690349_1280.jpg

3. Haladj negyed óránként!

Ha szeretnél sokkal korábban felkelni, mint ahogyan azt már megszoktad, ne siesd el a dolgot - semmi értelme rögtön két órával korábbra felhúzni az órát, csak úgy fogod érezni magad, mint akit agyonvertek. Ehelyett haladj mindig negyed óránként - első nap negyed órával korábban kelj, majd pár nap múlva ismét állítsd hátrább az ébresztőt még negyed órával. Így a szervezeted is fokozatosan szokik hozzá ahhoz, hogy reggeli pacsirta akarsz lenni, és kevésbé sínyli meg a változást.

4. Engedd be a napfényt!

Ha olyankor akarsz felkelni, amikor már süt a nap, a testednek rengeteget segíthetsz abban, hogy magához térjen - csak húzd el a függönyt, húzd fel a redőnyt, és nyisd ki az ablakot egy kicsit! Ha a szervezeted realizálja, hogy világos van, sokkal könnyebben ébred fel, mintha sötétben kezdenéd el a napi rutinodat. Persze ilyenkor télen annyira nem egyszerű korán reggel napfényt csempészni a szobába, de egy-két mély lélegzetvétel a hideg levegőből akkor is segíthet, ez is felébreszt ugyanis, ha még bágyadt vagy.

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://idofilter.blog.hu/api/trackback/id/tr4312270516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KariKa 2017.02.20. 17:59:52

Én a Sleep cycle nevű alkalmazást használom. Figyeli az alvási fázist, és akkor ébreszt, amikor éber álomban vagyok.

Bobby Newmark 2017.02.20. 18:27:15

"a reggeli pacsirták sokkal produktívabbak és hatékonyabbak" REGGEL. És kevésbé hatékonyak este.
Pont ez az egész lényege.

zsibizsebe 2017.02.20. 18:38:34

@Bobby Newmark: Pontosan erről van szó. Mondom ezt úgy, hogy pacsirta vagyok, nem is kicsit :D De estefelé meg nekem van meg az az 1-2 órás holtidő, amikor minden odafigyelést igénylő (nem rutin) dologra használhatatlan vagyok. Ha ezen átesek, akkor még egy kicsit bírom, a hajnali kelés ellenére, de ezt nem mindig várom ki türelemmel :D

nikk rivers 2017.02.20. 18:50:21

5. Feküdj le korábban!

KFDK · http://koreaifilmdrama.blog.hu 2017.02.20. 19:17:40

@nikk rivers: az nem segít. Tapasztalat. Bármilyen sokat alszom, képtelen vagyok reggel kikászálódni az ágyból. Tényleg át kell szoktatni a szervezetet, a hamarabb fekvés önmagában nem oldja meg.

ubu1a 2017.02.20. 19:21:12

Bagoly létemre én kelek otthon korábban. Nagyon gáz. Este későn megyek haza, sokáig vagyok fent, reggel pedig korán kell kelni. Az eredmény: gyakorlatilag átalszom a hétvégéket.

XXXXXL 2017.02.20. 19:34:30

Az előre készülés tényleg segít. Kikészített ruha, cipő, betöltött kávégép, zokni a radiátoron (hogy meleg legyen) előre csomagolt reggeli... Össze is rakom, mert holnap 4.45-kor É B R E S Z T Ő ! ! !

peterbigchill 2017.02.20. 19:46:13

ez mind szép és jó kivéve ha dj vagy és promoter / rendezvényszervező, vendéglátós, pék stb...
de azért jó cikk :)

Bambano 2017.02.20. 20:00:51

"jobb-e éjszakai bagolynak lenni": jobb. a környezetemben a hülyék mind pacsirták, így elkerüljük egymást.

2017.02.20. 21:13:34

A cikk már azon bukik, hogy - némi morbid humort is belevigyek - aki verébnek született, abból sosem lesz pacsirta! Márpedig be kell látni, hogy a zemberek 99,99%-a bizony veréb.

Ennyi.

SNN 2017.02.20. 22:22:23

@peterbigchill: na igen úgy kicsit nehéz :D meg a többműszakosoknak is hatalmas szívás.

SNN 2017.02.20. 22:23:26

@KariKa: ezt én is próbáltam már, és tényleg bejött! annyi, hogy leszívta a telefon akksiját nagyon. de megérte.

Powerslave 2017.02.21. 00:13:49

Jóóó sok baromság. Nem is részletezem. Együgyű és nonszensz.

átlátó 2017.02.21. 01:11:34

Addig mondogattam az én drága feleségemnek, hogy akkor is rokkendroll, ha elzavarnak otthonról, míg egyszer megunta és beadta a válópert...nem azért, mert lánya korú volt az alany, hanem mert megunta a rokkendrollt...a válóper 9 órára volt kitűzve, pedig köztudott, hogy 10 óra előtt még rendőrségi idézésre sem, mert kimentem magam...szóval elmaradt a válópör az első körben...de aztán megint előjött ez a rokkendroll izé, és megint betépett az én drága feleségem a bürokráciába...megint 9-re lettem hivatalos, mondtam neki, hogy mentsen ki...elintézte. Majd a papírt lobogtatva kijelentette, hogy akkor most basszad meg a rokkendrolodat. Azt mondtam már, hogy 10 óra előtt még az Úristen se szólíthat magához? nem mondtam? Akkor most mondom, 10 óra előtt az Úristen se szólíthat magához.
Jut eszembe... a középiskolát is levelezőn fejeztem be...nem voltam hajlandó 8 órára megjelenni. Akkor ezt a pacsirta ügyet megbeszéltük.

Duplaxiii 2017.02.21. 01:42:15

Kinek, mikor, hol és miért?
Miért nem alhaszt kilencig, ha olyan a életrended?
Miért feküdj le korán, ha nem tudsz elaludni?
Miért keljek fel 6-kor, ha fél kilenckor ráérek elindulni melózni? Mit csinálja a reggeli időmmel?
Mit tegyek ha idősödöm és az alvási idők megváltoznak?
Reggelig sorolhatnám, de látom megint egy részhalmazt egésznek beállító, általánosságokat erőltető poszt...

cardiobascuralis 2017.02.21. 03:43:28

Van egyébként nappali bagoly is?

Csak hogy mi értelme van a bagoly elé odabiggyeszteni az éjjeli jelzőt.
Mert az éjjeliedény elé még megértem.

SNN 2017.02.21. 07:22:16

@Duplaxiii: hát, egyrészt a bejegyzésben is benne van, hogy ha munka / család / suli miatt át kell állni, akkor segítenek ezek a tippek. másrészt mivel tényleg nagyjából minden sikeres CEO öt körül kezdi a napot (sőt), szerintem nem árt kipróbálni, hátha tényleg produktívabb az ember ilyenkor, ha már készültek rá tanulmányok is, hogy így van.
aki meg nem akar korábban kelni, az minek kattint erre a cikkre? nem is értem. ha te elvagy azzal, hogy kilenckor kelsz, akkor ne olvasgass tippeket arról, hogyan kell átszoktatni magad koránkelésre.

SNN 2017.02.21. 07:24:44

@Duplaxiii: ja igen, és arra a kérdésre a válasz, hogy mit kezdj a maradék időddel: sportolj, főzz valami egészségeset, rakj rendet, olvass a szakmádba vágó cikkeket, vagy egyszerűen olyan dolgokat, amik feldobják a napodat, menj el egyet sétálni, hogy frissen kezdd a napot, keljetek fel a családdal egy órával korábban, hogy együtt tudjatok reggelizni, ésatöbbi, ésatöbbi. milliónyi előnye van, ha reggel van még egy-két órád a munka előtt. én azt is szeretem, hogy így nem rögtön a munkáról szól a napom, hanem tudok napindítónak valami olyat is csinálni, ami nem ehhez köthető.
van még kérdés? :D

nnnnnnnn 2017.02.21. 09:07:03

@SNN: ebben csak az a rossz hogy pl. már x óra eltelt a napodból, igazából belemélyedni nem nagyon tudtál semmibe, és még csak most kezdődik a meló. nekem ez nem jönne be. inkább essek túl felkelés után a munkán minél hamarabb.

SNN 2017.02.21. 09:23:26

@nnnnnnnn: én munka után vagyok teljesen használhatatlan :D reggel egy gyors edzés, egy laza reggeli meg egy nyugis kávé még belefér, azzal teljesen jól vagyok. de így szép, hogy mindenkinek más a bioritmusa, ha neked a reggel nem jön be, akkor majd bejön a délután. :)

Bobby Newmark 2017.02.21. 10:06:40

@cardiobascuralis: Minden bagoly nappali is, csak akkor alszik. :P

Bobby Newmark 2017.02.21. 10:16:10

@SNN: Ilyen szintű tanulmányok bármit és az ellenkezőjét is be tudják "bizonyítani", mert nettó statisztika. Kár nekik túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Nem _ettől_ sikeres, ha valaki sikeres, abban biztos lehetsz. A rakéta+sör kombóval indító építőipari segédmunkások is pacsirta módban vannak szinte mind egy szálig, aztán túl sikeresnek nem mondanám őket.

Bisop 2017.02.21. 10:29:09

Akkor az eltérő melatonin felszívódási időnek semmi köze hozzá ?

SNN 2017.02.21. 11:21:36

@Bisop: a melatonin átlagban 12 órát van megnövekedett mennyiségben a szervezetedben. hacsak nem a lenyugvó nappal alszol, és a felkelő nappal kelsz, akkor 1-2 óra eltérést simán kibekkel, attól függetlenül, milyen gyorsan szívódik fel a szervezetedben. de nyilván mindenkinek megvan az, hogy mikor élénkebb, reggel vagy este, ehhez a legideálisabb igazodni, már ha a munka / család / iskola nem szól bele a dologba.

SNN 2017.02.21. 11:23:51

@Bobby Newmark: azért szerintem mégse hülyeség kipróbálni, ha már rengeteg sikeres ember nyilatkozza, hogy a korán kelés segít neki produktívabbnak lenni. sokat nem veszít vele az ember, maximum néhány hétig kialvatlanabb lesz, ha mégse jön be a dolog.
a rakéta+sör munkásokon azért jót nevettem :D :D
süti beállítások módosítása